Kezdőlap

Innen: Az Én Alkotmányom
A lap korábbi változatát látod, amilyen Kincses (vitalap | szerkesztései) 2021. június 7., 14:29-kor történt szerkesztése után volt. (Első verzió (demo))

Köszi, hogy bekukkantottál a honlapomra.

Dr. Kincses István ügyvéd vagyok több mint 30 éves praxissal a hátam mögött.

Az eddigi szakmai tapasztalataim felhasználásával arra próbálok választ keresni, hogyan lehetséges az, hogy míg az Európai Unió tagjaként azonos és reánk is kötelező európai jogi háttér mellett a tőlünk nyugatabbra lévő országokban jól működő és sokkal jobb életkörülményeket teremtő demokráciák működnek, addig nálunk ezzel ellentétes a folyamat kevesek gazdagodását szolgáló autokráciába hajló politikai rendszer alakult ki.

Ennek az alapvető eltérésnek alkotmányjogi gyökerei vannak, ezekre kíván a honlapom fókuszálni közérthető módon.

Összefoglaló módon megelőlegezve, hat alapvető problémával állunk szemben, azért tartunk ott ahol.

  1. A fordított világrend problémájával
  2. A Nyitott felelősség problémájával
  3. Az elvtelen szimbiózis problémájával
  4. A koncentrált erő végzetes elgyengülésének problémájával
  5. A „biankó csekk” problémájával
  6. A hiányzó láncszem problémájával

Ha ezek közül egy is megoldásra kerülne, - leginkább a 2. sz. probléma - hatalmasat lépnénk előre.

Na de hogy melyek ezeknek az összefoglaló módon megjelölt problémáknak az alkotmányjogi megfelelői, ahhoz sajna beljebb kell, hogy gyere a honlapon, amit jó szívvel ajánlok, mert igyekeztem mindent közérthetően és példákkal alátámasztva magyarázni.

Mindenki a 2022-es választástól vár valamilyen pozitív irányú elmozdulást, de ha elolvasod az anyagot te is megérted, hogy a semmire várunk, mert a fenti hat probléma kormányokon és ideológiákon átívelő probléma maradt.

Úgy tűnik, hogy két alternatívát kínálnak fel nekünk 2022-ben, vagy a korábbi, szemkilövetők csoportjára, vagy az ország felét lenyúlók csoportjára lehet majd szavazni. Annyit bizton állíthatok, ha egy rendszer csak rossz megoldásokat kínál fel, akkor a rendszer maga a hiba. Csak a rendszer megváltoztatása útján lehet pozitív válaszokhoz jutni. Ennek a honlapnak a pozitív válaszokhoz vezető út felvázolása a kifejezett célja.

Végezetül – és talán ez a legfontosabb célom - kísérletet tesz a honlap arra is, hogy a fentiekben jelzett problémák kiküszöbölésével felmutasson egy olyan komplett alkotmánykoncepciót, amely a ti és az én érdekeimet szolgálja, és valóban a mi jogainkat védi.

Akkor vágjunk bele, légy az útitársam ebben az intellektuális kalandban, amely számomra is az, itt a Covid járvány közepén 2021 februárjában, amikor hozzáfogtam kidolgozni minden olyan elképzelést, amely hosszú évek alatt halmozódott fel bennem.

Bocsi a tegezésért, de úgy voltam vele, ha már úgy is egy csónakban evezünk, amely leginkább csak körbe-körbe halad, - míg a többi csónak szép lassan elhúz mellettünk, - akkor ez a sorsközösség megengedhetővé teszi ezt a kommunikációs formát.